Az oldalunk használhatóságának érdekében sütiket (cookie) használ, amelyek leírását az adatvédelmi tájékoztatónkban találja.

Vasárnaptól kezdődnek az adventi próbatételek!

Az Advent a karácsonyt megelőző negyedik vasárnapon kezdődik, és karácsonyig tart. Ilyenkor adventi koszorút készítenek négy gyertyával, mely jelzi, hogy közeledik a karácsony, Jézus születésének ideje. Az advent szó „eljövetel”-t jelent, az Úr eljövetelét.
Idén november 27-én gyújtjuk meg az első gyertyát. 

Egyes hit szerint a karácsonyig eltelt négy hét egy-egy próbatételt jelent az emberek számára.

Az első hét az igazságosság hete. Ekkor olyan szituációkba kerülhetünk, ahol megtévesztenek bennünket, ezáltal kihúzhatják a lábunk alól a talajt. Az ítélőképességünket teszik próbára. Fontos, hogy meg tudjuk ítélni, mi igaz, és mi nem, továbbá szeretetben és harmóniában tudjunk maradni magunkkal és a környezetünkkel.

A második hét a mértékletesség hete. Itt nem csak az evésről van szó, hanem minden tevékenységről, vagy akár érzésről, gondolkodásról. Mindennel kapcsolatban meg tudjunk maradni harmóniában. Figyelni kell a kommunikációra. Leginkább az önfegyelmünket teszik próbára.

A harmadik hét a bátorság hete. Ezen a héten a félelmeket kell elengedni, és nem engedni a negatív érzéseknek: mint pl. a szorongás. Olyan helyzetekbe kerülhetünk, amibe tudatosan bele kell állnunk, és nem engedhetünk az ösztönös félelemnek, a bátorságot kell választanunk.

A negyedik hét a bölcsesség hete. Itt is nagyon tudatosnak kell lennünk. Leginkább az anyagiasság oldaláról lehetünk próbára téve. Ne tántorítson el bennünket az anyagi világ csábítása, inkább szerényen és becsületesen éljük meg a napokat. Ha sikerül, kiálljuk a próbát.

Sok sikert és kitartást mindenkinek a következő hetekben!

Tartalomhoz tartozó címkék: hír